Ilyenek
Az asztrós elemzés és beszélgetés minden várakozásomat felülmúlta. Mondjuk, nem volt nehéz, mert annak is marhára tudok örülni, ha csak egyetlen mondat hangzik el, ami hasznomra válik. Ha majd leülepednek a hallottak, írok pár dolgot.
Még indulásom előtt FB-n ügyködtem az oldalam dizájnjával, mostanra nyerte el a végleges formáját. Megdicsérem magam: nagyon ügyes vagyok. (Más kérdés, hogy úgy 5 órán át csináltam, de ilyen "melóba" kb. sosem vágtam, hiába egy minimális PS, azaz Gimp tudás.) A nagy kép nem volt elég széles, így megtoldottam, összehoztam a színeket. A kis képen meg az oldalról fényképezett arcomat kb. pixelenként vágtam körbe a vizes hajammal együtt (egy pillanatfelvétel amúgy), hogy rajzfilmes hátteret tegyek be mögé, ami amolyan válasz a nagy képre. Kár, hogy egy-két emberen kívül nem látja innen senki, haha.
Mégse
Hahaha, annyit "kiszedtem" az asztrómókusból, hogy Szűz az aszcendensem. Abban maradtuk, hogy este elmondom, hogy miért gondoltam az Oroszlánt, ő meg elmondja, hogy miért nem az vagyok. :) Mivel percre pontos születési dátumot nem tudtam megadni, csak órát, így ő számolta ki főbb életeseményekből. Asszem, ez egy újabb komoly lépés az önismereti úton. Szűz, én? Na ne már. Bár, olvastam egy olyat, hogy a Szűznek ajánlatos magasabb sarkú cipőben lennie, nem tesz jót nekik a lapostalpú. Asszem, ezt részleteztem minap. De ennél jóval komolyabb dolgokból következtettem az Oroszlánra.
Jé előbb hozta a formáját. A szokásos fél 7-7 helyett 9-kor jött meg a fizetése. Hát, vagy tízszer hívta fel a bankot egyenleget lekérdezni, egyszer még beszélt egy ügyintézővel is, hogy tuti nem vették-e le a kártyáról a pénzt. Még jó, hogy adott banknál dolgoztam, de magyarázhatok neki, hogy simán lehet egy-két órás csúszás. Meg ha idegesíti magát, attól még nem pittyen előbb az átutalást jelző sms. Aztán megjött a pénz, elutalgatta a kötelező dolgokat, rendkívül vidám hangnemben beszélt az ügyintézővel, a végén még egy viccet is mesélt. Szerintem ezzel a párbeszéddel bekerült a legviccesebb gyűjtésbe.
Ja meg. Két-három hete két új játékkal játszom FB-n, a harmadik hónapokig játszottat meg lelőttem, meguntam. Lassan két éve, azaz tavasszal elkezdtem egy ezektől független negyedik játékot, amit huzamosabb ideig toltam, kellett csomó ismerős, úgyhogy jelölgettem, de ahogy a játékokat cserélgettem, úgy váltam meg azoktól a szomszédoktól, akik nem kellettek már. Na, oda akarok kilyukadni, hogy minap egy magyar srác jelölt, akinek minap én jelöltem egy egyébként montenegrói szomszédját. Meglátta, hogy lájkoltam (de utálom ezt a szót) egyik bejegyzését a csajnak, rögtön kattintott. A sráccal két éve tavasztól kiváló szomszédok voltunk hónapokig, de ugye töröltem őt is. Mentségemre szóljon, hogy mindig bejelentem előre a búcsút. Tök megörültünk egymásnak, váltottunk pár levelet a játékokkal kapcsolatban. Na, ennek mennyi a valószínűsége, hogy úgy sok-sok hónap után újból "egymásra" találjunk egy tök új játékban, amit úgy 2 millióan játszanak, és úgy hogy több száz fórum jellegű hozzászólásból válogattam a leendő szomszédokat?
Szeretem az ilyen 0 az esélye, de mégis megtörténik dolgokat. :) Lottózni kéne, hahaha.
Szerintem
Oroszlán.
Leleményes
Jól esik apró hülyeségekről írni. Kb. három hete nem írok a megszokott helyemre.
Évente mondjuk egyszer kötöm fel a hajam, el is szoktam felejteni, hogy fürdéshez nem ártana, de a hajgumik a lehető leglehetetlenebb helyeken vannak, nem a fürdőben. De ma kiváló ötletem támadt. Angliában élő barátnőmtől kaptam egy szív alakú madzagon felakasztható fürdőszivacsot. Azzal kötöttem fel a hajam, így egyben megúsztam a hajszárítást, másrészről a szivacs párnaként is működött. Tiszta wellness fílingem támadt.
Mostanában rettentően szerencsétlenek vagyunk pókerben. Az imént 500-ból 8. helyen végeztünk 3 óra játékkal, 7. helytől fizetett, másrészt egy 40 ezer dollár összdíjazású versenyre kerültünk volna be automatikusan. KK-val estünk ki kézben, Q3 full house ellen. Meg aztán tegnap Jé egyedül ügyködött, kb. 1000 induló volt, 37. lett, 36. helytől fizetett volna. Jé mondta ki, hogy valamiért mostanában nem akarják az égiek, hogy összejöjjön. Oké, 0 befizetés még mindig a mérleg, és amit sikerül összeszedni ingyenes versenyekből, azt forgatjuk vissza fizetős játékokba, de két nap zsinórban ilyen szerencsétlen kiesés azért nem tett túl jót a lelkivilágunknak. De hát ilyen a póker, azt a bizonyos pluszt az a nem elhanyagolható tényező adja, amit szerencsének hívnak.
Ma megyek este az asztrológus ismerősömhöz. Az elmúlt két hétben figyeltem magam rendesen, de nem tudom magamra húzni egyik aszcendenst sem a Szűz és Oroszlán közül. Csomót olvasgattam a témában, így még jobban elvesztem. :) Na, de majd este minden titok kiderül, és persze nem ez a fő kérdés, amire kíváncsi vagyok, ez csak egy apróság.
Ilyenek
Tegnap Jével meg egyik kollégájával elmentünk melóhelyemre kicsit kikapcsolódni. Mielőtt munkahelyemmé vált volna a hely, és mielőtt nem ismertem Jét, gyakran előfordultam ott a keddi programon Szépnevűvel (immár kollégám), aki ugye évekkel ezelőtt felbukkant itt a naplómban. De tegnap nem volt jelen, ellenben amikor őt kerestem a jól megszokott "pultunknál", I.-be futottam, aki miatt iszonyatosan megborultam lassan 3 éve.
Fogalmam sincs, hogy melyik naplómban írtam róla, keveredik a kettő egymással a fejemben, úgyhogy elmesélem, ki is ő. Három éve február hónap közepén szakítottam az élettársammal, így a szülinapomat már nélküle töltöttem két barátommal másfél-két hét múlva a Cha-cha-ban kiváló kis önsajnálós hangulatban. Inkább az volt a bajom, hogy szokás szerint milyen idióta indok miatt lett vége adott kapcsolatnak. Röviden: pont a szar kedvemet szúrta ki I., elkezdtünk beszélgetni, aztán úgy két-három hónapig tartott a románcunk. Az agyamnak van egy olyan védekezési reakciója, hogy bizonyos dolgokra nem emlékszem, így a szétmenésünk előtti pár napra sem, a "vég"-re sem. Ő volt az első férfi az életemben, akivel kapcsolatban azt gondoltam, hogy le tudnám élni az életemet. Bár, érdekes módon ugyanaz a téma volt a nehézség, mint most Jével...
Kétszer töröltem naplót végérvényesen, az egyik az ő hatására történt. Azt gondoltam, hogy nélküle egy teljesen új élet kezdődik. Hát, mindenesetre marha sokat bőgtem, olyan is volt, hogy képtelen voltam bemenni dolgozni bánatomban. Persze, a főnöknőm másnap levágta a bankban, hogy nem hőemelkedésem volt. (Mondjuk, úgy egy másfél hónapig bírtam szex nélkül, haha, de ez ugye nálam más téma.) Eltelt pár hónap, mire úgy éreztem, hogy elengedtem, kezdődhet egy új fejezet. Nem meglepő módon azután, hogy írtam neki egy pár sort a naplómban eme búcsúról (amit ugye nem olvasott, magamnak szólt), másnap összefutottam vele a bank bejáratánál, a konditerem előtt, ahol a szüneteimet tartottam (és jártunk is oda együtt), de mindig elkerültük egymást. Azt azért hozzátenném, hogy nem azért jártam oda cigizni, hogy vele találkozzak, hanem az volt a legkézenfekvőbb megoldás.
Az elmúlt kb. két és fél évben háromszor biztos összefutottunk. Az egyik ilyen találkozás 2010. decemberében történt az előző szórakozóhelyen, kb. egy hetesek voltunk Jével, aki benn lógott nálam, hogy legalább addig is együtt legyünk. Akkor jött I., mókás helyzet volt. Pár nap múlva egy bomba csajjal jelent meg, és az az érzésem volt, hogy szándékosan történt az újabb látogatás, hogy megmutassa nekem, hogy nincs ám egyedül. Azóta eltelt ugye sok idő, és most is ez a véleményem.
Ha találkozunk, örülünk egymásnak, de az előbb részletezett találkozásnál azért még verdesett a szívem. Egyik összefutásnál abban maradtunk, hogy leülünk majd beszélgetni, de ez igazából nem rajtam múlt, hogy elmaradt. Attól, hogy az ő dolgai miatt nem működött a kapcsolatunk, attól még emberileg nagyon is kivételesnek tartom.
Pár perc beszélgetés után megölelgetett, hogy de jó, hogy lát, és úgy beszélgettünk, mintha állandó kapcsolatban lennénk, azaz mintha barátok volnánk. Meglepődtem ezen a közvetlenségen, azaz az ölelgetésen, de jól esett. Asszem, megtört a jég. Bizonyára az kellett hozzá, hogy teljesen elengedjem, pontosan érzi a másik fél, ha még gondolatban kapaszkodnak belé. Hát, én már nem, "szimplán" csak örülök neki, jó ember ő. Meg az is kedves volt tőle, hogy megdicsért, hogy milyen jól nézek ki (0 sminkben), kisimultam (a munkahely váltás), milyen szép a hajam (indulás előtt megmostam, megszárítottam, ennyi, azaz a készülődésre a lehető legminimálisabb időt fordítottam). Bemutatott a barátainak, közben a rocksztár főnököm is odajött hozzám egy puszi-puszira, bemutatkoztak egymásnak. (Bírom a főnökeim, de ezt még elmondom párszor.)
Kicsit más vizekre evezve. Mivel több, mint másfél éve, hogy az éjszakában dolgozom, így jóval több ellenkező neműnek kerülök a célkeresztjébe, mint egy átlagos nő, azaz kijelenthetem a saját tapasztalaim alapján, hogy nem azon múlik, hogy tetszik-e valaki a másik nemnek, hogy ki van-e sminkelve vagy sem. Hogy a legszebb ruhája van-e rajta vagy sem. És tök örülök, hogy nem csinálok ilyenekből hiúsági kérdést már, bátran megengedem magamnak azt a "luxust", hogy szarul nézzek ki. Biztos a kisugárzásom, haha. Kedvenc volt kolléganőmnek kedvenc szórakozása volt rajtam röhögni, hogy nem tudtam elszívni egy cigit, hogy ne jöjjön oda hozzám senki, ne üljön mellém senki. A pulthoz nem jutottam el csak úgy, akkor se, ha nem néztem rá senki ismeretlenre. Szegény én! Ja, és a nem sminkelésnek még annyi előnye is van, hogy nem hallom közel sem annyit, hogy melyik színésznőre hasonlítok. Amit hallgatok 18 éves korom óta, alapból nem baj, de tényleg nem ritka, hogy összesúgnak az emberek rám pillantva, hogy jé, ami azért zavar. Azaz az zavar, hogy kb. rám mutogatnak.
Visszatérve. Kettőkor leléptünk haza, Jére büszke voltam, hogy ő mondta, hogy induljunk. Elrakatta velem az én kulcsomat is, hátha maradni akarok majd, de már akkor is mondtam, hogy vele jövök haza, amit nem igazán akart elhinni. Decemberben az első munkamegbeszélésem keddre esett, jól ott is ragadtam Szépnevűvel. Kapcsolatunk alatt ez volt az első alkalom, hogy nélküle tobzódtam kicsit.
Mondjuk azelőtt, hogy útra keltünk volna Jével, egy laza két órás depressziós hiszti tört rá, le is mondta a programot a kollégájának, aki egy jól irányzott mondattal megfordította ugye az eseményeket. Pont azért akartam kimozdulni, hogy érjen minket valami inger, el is szállt a rossz hangulata, amivel egyébként nem tudok és már nem is akarok mit csinálni. Azért becsíptünk, de nem indult meg a bugi a lábában Jének, hanem arra hivatkozva, hogy 9-kor kelnie, elindultunk haza. Pár hete meg kihagyott egy fergetegesnek ígérkező bulit, hogy inkább pihen itthon.
Na, szokás szerint elkalandoztam, mindössze azt akartam kihozni az egészből, hogy kellemes kis este volt, örültem az I.-vel való találkozásnak is.
Más. Rettentő össze-vissza alszom, amiről ugye csak én tehetek. Ma például felkeltem úgy 6 körül, kipattant a szemem úgy 3 óra alvás után, és ahogy tegnap is, ma is gyártottam sütit reggel, Jé fel sem ébredt a habverő hangjára, úgyhogy tényleg meglepetés volt. Az ablak alatt van egy pékség, ahova 4 körül szokták hozni az árukat, ami zajjal jár, de ha alszom, akkor már nem riadok fel rá. Érdekes az emberi reakció - másnál nem tudom hogy működik -, de ha a szokásos zajokon túl valami nem megszokott zajt hallok, akkor arra felriadok, ez történt ma hajnalban is, füleltem egy darabig. Szar amúgy nagyon a szigetelés, így napközben is hangos a lakás, de nem jelent gondot a napközbeni alvás, de ugyanúgy felriadok, ha villamos, kutyaugatás, gyerekzsivaj és egyéb megszokott hangok közé valami nem megszokott vegyül.
Ja, és a hónapban a heti fizetésnek köszönhetően "csak" ötször kapok fizetést, juhuhúú. Elvileg kapok adójóváírást is, Jé könyvelőjénél intézkedem majd hamarosan Jével karöltve. (De előbb ki kéne nyitni a postaládát.)
M
Jobb
Eszembe jutott, hogy februárban vagy inkább márciusban hazamegyünk vidékre (februárban az én szülinapom lesz, márciusban Anyáé, de két utazás nem fér bele anyagilag kettőnknek), és nem lesz már ott a macskám. Most kicsit sírok. Anyával együtt sírtunk a telefonban. És örülök, hogy nem vettem fel neki a telefont pénteken és szombaton - nem szoktam ilyet csinálni -, azaz nem akkor tudtam meg, mert így nem ezer ember előtt bőgtem melóban. Rendes volt vasárnap a főnököm, fél 1-kor elment az a rengeteg kettő darab vendégem, elengedett 1-es zárással, ha nem jön senki. Igazából azt hitte, hogy úgy szeretnék lelépni, hogy ott van még a két vendég cucca, azt mondta, vigyem le a pultba a cuccokat, de mondtam, hogy nem, kivették, ebből is látszik, hogy mennyire rendes. Eszembe nem jutott volna úgy lelépni.
:(
Ma tudtam meg Anyától, hogy el lett altatva a macskám, Mózi. Még pénteken. Hívott, de elfelejtettem visszahívni, ma is hívott kétszer, de aludtam. 11 éves volt, tavaly tavasszal derült ki, hogy rákos. Pár hónapja már mondtam Anyának, hogy altassuk el, ne szenvedjen. Pénteken megtörtént. Azt mondta a doki, hogy annyira áttétes volt már a daganat a pofiján, hogy valószínűleg már a szemét is nyomta, nem látott sanszosan az egyik szemére. Meg hát alig kapott már levegőt szegény, rohamai voltak annak ellenére is, hogy naponta kétszer kapott speciális gyógyszert. Jobb ez így. Pihe már várta lassan 10 éve, ő egy félperzsa törtfehér színű kis ribanc volt, együtt nőttek fel, őt megmérgezte egyik szomszéd. Pihe a kertben született, az egyik etetett cica hozzánk kölykezett le két nappal Mózi érkezése után, a családot beköltöztettük a pincébe, de csak Pihe maradt meg a három kölyökből sajnos, megtartottuk.
Szerencsére ma kb. nettó 10 percet dolgozom majd, behoztam a laptopot. Tök egyedül vagyok, leszek, előbb bőgtem egy sort. Az iroda itt van tőlem 3 méterre, megkérdezte az üvé, hogy mi a baj, kicsit beszélgettünk macskákról. Jól esett a figyelmessége.
Anya totál ki van készülve, azt mondta, hogy soha többet nem szeretne semmilyen állatot. Karácsony előtt egy héttel feldíszítette a cicó miatt a karácsonyfát, hogy még többet játszhasson a díszekkel, totál leamortizálhassa a fát. Ennyire szerette. Csütörtök éjjel a nappaliban aludt a macskával, remegett a kis állatka. De akkor is érezte Mózi, hogy baj van, amikor kiderült a betegsége, onnantól még ragaszkodóbb lett. Anya az egyik kerti cicát már megsiratta pár éve, a kezei között halt meg. Mózi az egyik ezüstfenyő tövében lett eltemetve. Annyira jófej volt, baromira rossz, de kedves és okos cicó volt egyébként, fekete bundával, kicsi fehér mellénykével.
Kb. két-három hónapja nagyon erősen vágyom egy kisállatra. (Vagyis úgy két éve, de időszakosan tör rám, de ennyire erősen nem éreztem még.) Vagy egy kutyára vagy macskára. De az életformánk miatt nem vállalhatjuk be ezt a felelősséget, de ettől függetlenül én már álmodozom jó ideje arról, hogy lesz egy westiem és/vagy egy brit rövidszőrű macskám. Imádom a westieket, egyik legjobb barátomnak az van, csomót csatangoltunk vele a városban póráz nélkül, és amikor nálam aludt a srác, akkor én vittem sétálni, imádtam.
Tegnap beadtak a ruhatárba hozzánk egy kutyát, egy francia bulldogot. Kb. fél órát "vigyáztam" én is rá, három másodperc múlva fel akart volna mászni az ölembe, pacsit adott csak úgy magától, és míg a másik két kollégámat leszarta, nekem nyüszögött, hogy foglalkozzak vele. Ezalatt az idő alatt csak háromszor fingott be, és hát szájszaga is volt, röfögött ezerrel, de rondasága és minden "hibája" ellenére imádnivaló kis dög volt. Mondjuk a gazdája egy csaj se volt normális, hogy úgy 3 órát idegenekre bízza a kutyát egy éjszakai szórakozóhelyen, én nem vettem volna be, mert mi van ha odaszarik, odapisil, ha nem viszik el időben és még más okok miatt is, asszem ezt nem nagyon kell fejtegetni. Kb. egy óra múlva jött a csaj a leadást követően, hogy hogy van a kutya (jól vazz), mondtam neki, hogy hozzon már legalább vizet neki, nem tudunk kimenni.
Ez azért vicces sztori, mert az előző helyemen kollégáimmal szívattuk a vendégeket, hogy bocsi, ha össze lesz rágva a cuccuk, hetekkel ezelőtt leadtak hozzánk egy kutyát, Morzsit, de senki nem jött érte, így céges kutya lett, a ruhatárban tartjuk. Sokan elhitték, de tényleg... És sosem gondoltam volna, hogy valaha TÉNYLEG lead valaki egy kutyát megőrzésre. Elvis volt ennek a dögnek a neve, bearanyozta (és fingotta) az éjszakám.
Menni, élni, újból élni
Porthmouthba kéne menni. Bár, Jé még nem tud róla, mert még alszik, plusz mert nagyon friss az ötlet, és az egész háttérsztori is, de pillanatnyilag elég erősen azt gondolom, hogy ez lenne a megoldás minden egyéni és közös problémánkra. És még másodosztályú focicsapatuk is van a városnak, óje.
Ezer, de hurrámentes
Amikor reggel 7 körül (nyitás után) lemászom boltba, az elég szürreális szokott lenni. Főleg ugye, hogy ilyenkor még nem alszom. Most különösen frissítő volt kapkodni a virgácsaim, nem volt egyetlen jelzőlámpa sem a nagy kereszteződésben (három sávszor kettő, plusz a villamos pályája). Hétköznapi dolog, de utálom érzés, amikor nem érzem annyira sem magam biztonságban az utcán, mint normális esetben.
Előbb megcsináltam a sütit, ismét remekeltem. Jó-jó, igazából elcseszni nehéz, de nekem ugye sikerült. Kicsit pakoltam még este, takarítottam a konyhában. Rendbe kéne szedni az egész lakást, időnként már idegbeteg vagyok, hogy nem találok semmit, vagy belelépek az egyik fém bizgentyűs övembe. Jé minap azért esett egy nagyot a galériáról, mert nem vette észre, hogy a lépcső mellett hagytam a csizmám. Nagy puffanás, álmomból riadva estem kétségbe, hogy mi történt. De Jé pár másodperc múlva röhögött, amikor konstatálta, hogy csak a segge fáj, más baja nincs. Mondjuk azóta is fáj neki, két napja.
Ha igaz az, hogy minden hetedik évben megújulnak a testünk sejtjei, akkor én vagyok rá az élő példa így alig egy hónappal a 28. szülinapom előtt. Egyszerűsítve: fogalmam sincs, mit csinál a testem az elmúlt pár napban, ami az arcomon koncentrálódik diszkréten.
Jével imént egy kemény beszélgetésünk volt. Immár ki van mondva, azaz ő mondta ki helyettem, hogy ha nem változik bizonyos dolog, akkor fájdalmas lépés jön x idő múlva, amit ő egyébként megért. De azért én még bízom egy utolsó szalmaszálban, csak bárcsak tudnám, hogy van még mibe kapaszkodni...
:(
Faszom. Azért elég csúnya lenne, ha szétmennénk úgy, hogy egyébként egymással akarjuk leélni az életünket.
Majdnem kerek
999. bejegyzés, óje.
Úgyhogy kivételesen nem rinyálok eme jeles alkalomból, haha.
Az egyik legjobb dolog: tetőtől talpig frissen mosott ruhában lenni, szeretem érzés. (Plusz egy hetes az új csizmám, vííí.)
Nagyon-nagyon lassan, de a végén még jó háziasszony leszek. Például ilyenekből látszik: inkább tíz darabos tojást vettem a hat darabos helyett, mert sokkal jobban megéri plusz egy százasért négy darabbal többet venni, és nagyobbak is azok, így reggelire is marad. Ma is sütök, uram és parancsolom bejelentette az igényét.
Annak mennyi az esélye egyébként, hogy nagyon sanszosan az óvodai társam, aztán általánosban (vidéken) az eggyel alattam járó csaj lakik velem egy lépcsőházban? Hát, asszem, nem sok.
Előre megajándékozom magam egy asztrológiai elemzéssel. A mostanában aktuális fene nagy nosztalgiázás annak a része, hogy pakolom helyre magam. Az asztrómókusnak feltettem három kérdést. Biztos tud majd okosakat mondani, merre tovább.
Pár napja felhívtam Apát úgy háromnegyed év után. Születésnapja volt. 18 másodpercet beszéltünk, és örülök annak, hogy közel sem akadtam ki annyira, mint szoktam a vele való személyes vagy nem személyes kommunikáció után. Mintha kezdene lecsengeni a téma. Az asztrómókusnak még a hívás előtt elküldtem a kérdéseim, az egyik az, hogy érdemes-e még energiát fektetnem a kapcsolatunkba. Ha nemleges lesz a válasz, akkor azt is nyugodt lélekkel fogom fogadni.
23:30 - A háziasszonyoskodás következő nehéz lépcsőfoka: hogyan lehet a lehető legtöbb mosatlan betömni a mosogatógépbe.
Háziasszony, valami ilyesmi
Azért én sem vagyok normális. Vagy fasz se tudja. 7-re hazaértem az imént, nekiálltam csokis muffint csinálni, hogy ne romoljon meg az maradék két darab tojás, délután úgysem lesz kedvem. Minimálisan, de éppen eléggé alkoholos befolyásoltság alatt vagyok, így bízva az ösztönömben hát csak elcsesztem a sütőpor és szódabikarbóna mennyiségét. A süti ugyan kész, de sütőpor és/vagy szódabikarbóna íze van. Remek! A világ legegyszerűbb sütijéről beszélünk.
Egy órával előbb elkéredzkedtem, hogy az előző helyemen felköszönthessem a wc-s néni most 17 éves lányát, aki suli mellett segít egyébként az anyukájának. Szerdán is melózik a "kislány" a péntek-szombat mellett, és 0 alvással megy csütörtökönként suliba. Elkéredzkedtem egy órával előbb, 5-kor leléptem, hogy még odaérjek a másik helyre zárás előtt, és egy szerény ajándékot, egy tábla csokit odaadhassak a lánynak. Mint megtudtam az anyukájától, lázasan ment be dolgozni, iskolából is sírva ment már haza a betegség miatt, de éjjel 3-ig kihúzta a melóban, amíg bezárták az ő részét. Egyszer fél órán keresztül dicsértem agyba-főbe, soha egy rossz szót nem hallottam azzal kapcsolatban, hogy 14 éves kora óta dolgoznia kell. Mindent megtesz az anyukájáért, és fordítva is igaz ez. Szóval, 3-kor hazament, de a csokit az anyujának odaadtam. Tegnap voltam benn volt kedvenc kolléganőmmel, akkor megígértem az anyujának, hogy beugrom majd.
Más, de ugyanaz
Azért néha jókat röhögtem a saját poénjaimon, amikor visszaolvastam ezt a naplót. (Még nem fejeztem be.) Elég nagyot fordult az életem, de a gondolkodásom nem változott, úgyhogy azt kell mondjam, hogy az idő engem igazolt, haha. Építettem a karrierem, amit aztán kettévágott egy történés, ebből próbálok kilábalni egyelőre kevés sikerrel (2 éve, vazze, 2 éve), de megszületett a döntés, hogy elég volt ebből az önsajnálós, kínkeserves állapotból, úgyhogy most így reggel fél hat táján új fejezet kezdődik az életemben. Jól hangzik, nem? :)
Valamivel több, mint 13 hónapja van nekem Jé, aki "hivatalosan" április 1-től az élettársam, azaz a maradék két táskányi cuccát áthoztuk. A megismerkedésünk az a mellbevágós, lepkeszárnycsapkodós sztori volt. Majd ezt is elmesélem.
Valaki?
Sziasztok,
Fogalmam sincs, hogy valaki emlékszik-e még rám az éterből vagy sem. Így kb. négy évvel ennek a blognak a befejezése után újra itt vagyok, igyekszem majd ide is írni. :)
Visszaolvastam, csak ámulok... :)
#995
Töröltem a levelezésünket.
#994
Vége a történetnek, nem találkozunk. Ezennel lezárom ezt a szakaszt az életemben.
Nagy sóhaj, jobbra el. :)
#993
Már hogy tudom, találkozunk, nem is fontos a mikor. Három hónapot kibírtam, napok ide vagy oda, nem számítanak. Leghamarabb egyébként jövő héten.
Nincs bennem izgalom, legalábbis még, nincsenek elvárásaim vele szemben, hogy minek kell alakulnia "belőlünk" és ez a legszebb. Persze, sokat fantáziáltam, mi lehetne, de ami bennem van, az totálisan nyitott és elfogadó a jövő felé, akármi is lesz.
#992
Egyébként V.-vel még találkoztam egyszer vagy kétszer az ominózus lépcsőházba való beszorulás után, aztán lezártam. Tök egyszerűen ment. Belső hang volt: nekem erre nincs szükségem. Sőt, B.-re sincs szükségem, aki elmegy szeptembertől, megleszek én szex nélkül.
Végülis, van két kezem. :)
#991
Hát basszus... Ezt nem hiszem el, na, mi történt most? Jelentkezett!#990
Úgy döntöttem, hogy nem fogok a zarándokutas férfiúra várni. Két és fél hete jött vissza, váltottunk pár levelet, én kezdeményeztem a kommunikációt és ugyan kedves volt nagyon, sőt, Szigetről küldtem neki egy sms-t, hogy ha kinn van, összefuthatnánk, arra a reakció az volt, hogy ha kinn lett volna, örült volna a találkozónak. De ez édeskevés, annak ellenére, hogy maximálisan megértem, hogy marha nehéz lehet visszatérni a való világba és időt kért, de telnek a hetek és nem mintha nagyon kapkodnának értem, de úgy döntöttem, nem fogok csak rá koncentrálni, hanem nyitotabb leszek más(ok) felé is. Kell némi felszabadultság.
Ez nem változtat sokan a dolgokon, szó se róla, de valahogy nyugodtabb vagyok és ez bőven elég. :)
Lesz, ahogy lesz, ha akar találkozni, fogunk találkozni.