Menni, élni, újból élni
Porthmouthba kéne menni. Bár, Jé még nem tud róla, mert még alszik, plusz mert nagyon friss az ötlet, és az egész háttérsztori is, de pillanatnyilag elég erősen azt gondolom, hogy ez lenne a megoldás minden egyéni és közös problémánkra. És még másodosztályú focicsapatuk is van a városnak, óje.
Ezer, de hurrámentes
Amikor reggel 7 körül (nyitás után) lemászom boltba, az elég szürreális szokott lenni. Főleg ugye, hogy ilyenkor még nem alszom. Most különösen frissítő volt kapkodni a virgácsaim, nem volt egyetlen jelzőlámpa sem a nagy kereszteződésben (három sávszor kettő, plusz a villamos pályája). Hétköznapi dolog, de utálom érzés, amikor nem érzem annyira sem magam biztonságban az utcán, mint normális esetben.
Előbb megcsináltam a sütit, ismét remekeltem. Jó-jó, igazából elcseszni nehéz, de nekem ugye sikerült. Kicsit pakoltam még este, takarítottam a konyhában. Rendbe kéne szedni az egész lakást, időnként már idegbeteg vagyok, hogy nem találok semmit, vagy belelépek az egyik fém bizgentyűs övembe. Jé minap azért esett egy nagyot a galériáról, mert nem vette észre, hogy a lépcső mellett hagytam a csizmám. Nagy puffanás, álmomból riadva estem kétségbe, hogy mi történt. De Jé pár másodperc múlva röhögött, amikor konstatálta, hogy csak a segge fáj, más baja nincs. Mondjuk azóta is fáj neki, két napja.
Ha igaz az, hogy minden hetedik évben megújulnak a testünk sejtjei, akkor én vagyok rá az élő példa így alig egy hónappal a 28. szülinapom előtt. Egyszerűsítve: fogalmam sincs, mit csinál a testem az elmúlt pár napban, ami az arcomon koncentrálódik diszkréten.
Jével imént egy kemény beszélgetésünk volt. Immár ki van mondva, azaz ő mondta ki helyettem, hogy ha nem változik bizonyos dolog, akkor fájdalmas lépés jön x idő múlva, amit ő egyébként megért. De azért én még bízom egy utolsó szalmaszálban, csak bárcsak tudnám, hogy van még mibe kapaszkodni...
:(
Faszom. Azért elég csúnya lenne, ha szétmennénk úgy, hogy egyébként egymással akarjuk leélni az életünket.
Majdnem kerek
999. bejegyzés, óje.
Úgyhogy kivételesen nem rinyálok eme jeles alkalomból, haha.
Az egyik legjobb dolog: tetőtől talpig frissen mosott ruhában lenni, szeretem érzés. (Plusz egy hetes az új csizmám, vííí.)
Nagyon-nagyon lassan, de a végén még jó háziasszony leszek. Például ilyenekből látszik: inkább tíz darabos tojást vettem a hat darabos helyett, mert sokkal jobban megéri plusz egy százasért négy darabbal többet venni, és nagyobbak is azok, így reggelire is marad. Ma is sütök, uram és parancsolom bejelentette az igényét.
Annak mennyi az esélye egyébként, hogy nagyon sanszosan az óvodai társam, aztán általánosban (vidéken) az eggyel alattam járó csaj lakik velem egy lépcsőházban? Hát, asszem, nem sok.
Előre megajándékozom magam egy asztrológiai elemzéssel. A mostanában aktuális fene nagy nosztalgiázás annak a része, hogy pakolom helyre magam. Az asztrómókusnak feltettem három kérdést. Biztos tud majd okosakat mondani, merre tovább.
Pár napja felhívtam Apát úgy háromnegyed év után. Születésnapja volt. 18 másodpercet beszéltünk, és örülök annak, hogy közel sem akadtam ki annyira, mint szoktam a vele való személyes vagy nem személyes kommunikáció után. Mintha kezdene lecsengeni a téma. Az asztrómókusnak még a hívás előtt elküldtem a kérdéseim, az egyik az, hogy érdemes-e még energiát fektetnem a kapcsolatunkba. Ha nemleges lesz a válasz, akkor azt is nyugodt lélekkel fogom fogadni.
23:30 - A háziasszonyoskodás következő nehéz lépcsőfoka: hogyan lehet a lehető legtöbb mosatlan betömni a mosogatógépbe.
Háziasszony, valami ilyesmi
Azért én sem vagyok normális. Vagy fasz se tudja. 7-re hazaértem az imént, nekiálltam csokis muffint csinálni, hogy ne romoljon meg az maradék két darab tojás, délután úgysem lesz kedvem. Minimálisan, de éppen eléggé alkoholos befolyásoltság alatt vagyok, így bízva az ösztönömben hát csak elcsesztem a sütőpor és szódabikarbóna mennyiségét. A süti ugyan kész, de sütőpor és/vagy szódabikarbóna íze van. Remek! A világ legegyszerűbb sütijéről beszélünk.
Egy órával előbb elkéredzkedtem, hogy az előző helyemen felköszönthessem a wc-s néni most 17 éves lányát, aki suli mellett segít egyébként az anyukájának. Szerdán is melózik a "kislány" a péntek-szombat mellett, és 0 alvással megy csütörtökönként suliba. Elkéredzkedtem egy órával előbb, 5-kor leléptem, hogy még odaérjek a másik helyre zárás előtt, és egy szerény ajándékot, egy tábla csokit odaadhassak a lánynak. Mint megtudtam az anyukájától, lázasan ment be dolgozni, iskolából is sírva ment már haza a betegség miatt, de éjjel 3-ig kihúzta a melóban, amíg bezárták az ő részét. Egyszer fél órán keresztül dicsértem agyba-főbe, soha egy rossz szót nem hallottam azzal kapcsolatban, hogy 14 éves kora óta dolgoznia kell. Mindent megtesz az anyukájáért, és fordítva is igaz ez. Szóval, 3-kor hazament, de a csokit az anyujának odaadtam. Tegnap voltam benn volt kedvenc kolléganőmmel, akkor megígértem az anyujának, hogy beugrom majd.
Más, de ugyanaz
Azért néha jókat röhögtem a saját poénjaimon, amikor visszaolvastam ezt a naplót. (Még nem fejeztem be.) Elég nagyot fordult az életem, de a gondolkodásom nem változott, úgyhogy azt kell mondjam, hogy az idő engem igazolt, haha. Építettem a karrierem, amit aztán kettévágott egy történés, ebből próbálok kilábalni egyelőre kevés sikerrel (2 éve, vazze, 2 éve), de megszületett a döntés, hogy elég volt ebből az önsajnálós, kínkeserves állapotból, úgyhogy most így reggel fél hat táján új fejezet kezdődik az életemben. Jól hangzik, nem? :)
Valamivel több, mint 13 hónapja van nekem Jé, aki "hivatalosan" április 1-től az élettársam, azaz a maradék két táskányi cuccát áthoztuk. A megismerkedésünk az a mellbevágós, lepkeszárnycsapkodós sztori volt. Majd ezt is elmesélem.
Valaki?
Sziasztok,
Fogalmam sincs, hogy valaki emlékszik-e még rám az éterből vagy sem. Így kb. négy évvel ennek a blognak a befejezése után újra itt vagyok, igyekszem majd ide is írni. :)
Visszaolvastam, csak ámulok... :)
#995
Töröltem a levelezésünket.
#994
Vége a történetnek, nem találkozunk. Ezennel lezárom ezt a szakaszt az életemben.
Nagy sóhaj, jobbra el. :)
#993
Már hogy tudom, találkozunk, nem is fontos a mikor. Három hónapot kibírtam, napok ide vagy oda, nem számítanak. Leghamarabb egyébként jövő héten.
Nincs bennem izgalom, legalábbis még, nincsenek elvárásaim vele szemben, hogy minek kell alakulnia "belőlünk" és ez a legszebb. Persze, sokat fantáziáltam, mi lehetne, de ami bennem van, az totálisan nyitott és elfogadó a jövő felé, akármi is lesz.
#992
Egyébként V.-vel még találkoztam egyszer vagy kétszer az ominózus lépcsőházba való beszorulás után, aztán lezártam. Tök egyszerűen ment. Belső hang volt: nekem erre nincs szükségem. Sőt, B.-re sincs szükségem, aki elmegy szeptembertől, megleszek én szex nélkül.
Végülis, van két kezem. :)
#991
Hát basszus... Ezt nem hiszem el, na, mi történt most? Jelentkezett!#990
Úgy döntöttem, hogy nem fogok a zarándokutas férfiúra várni. Két és fél hete jött vissza, váltottunk pár levelet, én kezdeményeztem a kommunikációt és ugyan kedves volt nagyon, sőt, Szigetről küldtem neki egy sms-t, hogy ha kinn van, összefuthatnánk, arra a reakció az volt, hogy ha kinn lett volna, örült volna a találkozónak. De ez édeskevés, annak ellenére, hogy maximálisan megértem, hogy marha nehéz lehet visszatérni a való világba és időt kért, de telnek a hetek és nem mintha nagyon kapkodnának értem, de úgy döntöttem, nem fogok csak rá koncentrálni, hanem nyitotabb leszek más(ok) felé is. Kell némi felszabadultság.
Ez nem változtat sokan a dolgokon, szó se róla, de valahogy nyugodtabb vagyok és ez bőven elég. :)
Lesz, ahogy lesz, ha akar találkozni, fogunk találkozni.
#989
A mai nappal beismertem magamnak, hogy befordultam az utóbbi időben.#988
Megérkezett és most kicsit utálom magam, mert ugyan rögtön válaszolt a levelemre, ez felettébb kedves tőle, miután 800 km-t tett gyalog meg 1,5 hónap alatt... Szóval, most jön az idegtépő várakozás, hogy mikor találkozunk...
Ááá. Egó-játékok, le veletek.
#987
Bizonyára a sors fintora, hogy ma az irodaház kb. 55 éves kertésze, aki amúgy végtelenül szelíd ember, elhívott egy könyvbemutatóra. A lehető legrosszabb pillanatomban talált meg és nem volt erőm ellenkezni...
#986
Ma eltemették. Nem ismertem, csak azt tudom, hogy egy angyal volt és űrt hagyott maga után.
Más. A helyzet az, hogy mostanság alig mozdulok ki emberek közé. Egyrészt a pénztelenség, másrészt meg tökéletesen jól elvagyok egyedül. Csak lassan kénytelen vagyok feltenni magamnak a kérdést, hogy ez nem beteges?
A pénztelenség elég aggasztó dolog, de októbertől már sokkal jobb lesz, csak a nyarat kell túlélni. Addig meg kénytelen leszek kölcsönökből éldegélni. Ehhez hozzájön, hogy a bátyám munkanélkül van és hát tőle jön a tévé és a net is, és hát lógok neki. A számlák is jönnek. Mit mondjak... Szar helyzet. De túl fogom élni. Szeretem, amit csinálok. Mindenestől.
Visszatérve arra, hogy élek a kis szigetemen, hát így hogy lesz valaha is pasim... Ja, tudom, net. :) Jaj, de unom már a netes randikat, vagy 40-en túlvagyok, de végülis megérte, mert B.-t is, aki hát a szeretőm és V.-t is (aki lehetett volna, ettől függetlenül remek barátok vagyunk) is neten ismertem meg. Sőt, Mókust is. Csak őt totálisan véletlenül sodorta mellém a net tengere. Sőt, az előző állásom is egy netes ismeretség által lett. Sőt, a srácot is, akiért rinyálok két hónapja. Úristen! Az számít kirívó esetnek, ha élőben ismerkedem... Pfff.
Amúgy meg nem értem, hogy miért nem kezdeményez felém senki. Elvégre... Na jó, hagyjuk. Fogalmam sincs, mit sugározhatok.
Mindenesetre hétvégén megyek pókerezni egyik kollégámmal, aki teljesen véletlen rendkívül jóképű és vicces. Persze, ez nem jelent semmit. Megnéztem wiwen, van csaja állítólag. Egyelőre akkurátosan kitartuk a pasi mellett, akiért rinyálok két hónapja.
Wáháhá.
#985
Megfogalmaztam, hogy miért vesztem el a fejem, ha tökéletes szex van kilátásban. Vagy tökéletes szex után. Azért, mert szex közben vagyok tökéletesen felszabadult, olyankor nem számítanak nekem sem a fizikai, sem a lelki tökéletlenségek, akkor csak két ember van és a jelen, nincs se múlt, se jövő, olyankor belépek a mennyországba. Végiggondolva, szinte kivétel nélkül (csak Mókus volt kivétel) akkor zúgtam bele nagyon a partnerembe, miután szeretkeztünk.
Ójaj. Jó ez így?
Nem egészen, mert ez így elég önző dolog.
#984
Pénteken jön haza El Caminoról. Nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rá. Szimpla általános vágyakozás ez vagy valódi vonzódás? Számtalanszor feltettem a kérdést, ezt majd a találkozásunk eldönti (ha lesz még).
Múlt hétvégén céges bulin voltunk szombattól hétfőig Hollókőn és hajnalban, részegen hazafelé tartva kénytelen voltam legyőzni a kóbor kutyáktól való félelmemet. Rá gondoltam, arra, hogy az El Caminon van egy falu, ahol csak kóbor kutyák laknak, akik nem ritkán megtámadják a zarándokokat és az El Caminora gondoltam, mint könyvre, amit Shirley McClane (remélem, jól írtam) írt, amiben szó volt, hogy egy szívet kell vetíteni magunk elé és megtölteni a lehető legtöbb szeretettel. Ezt tettem és hazajutottam. Meg arra gondoltam, mi történhet? Maximum megharap. Fene büszke voltam ám magamra.
Maga a buli pedig tökéletes volt, az a két és fél nap, nagyon kellett, mint egy pohár víz. Jó emberekkel voltam és igazán hálás vagyok, hogy csupa jó emberrel körbevéve dolgozhatok. Sokat változtam a munkámnak és nekik köszönhetően. Rengeteget röhögtünk, tőlünk harsogott a falu.
Szeptemberből szerető nélkül maradok, ugyanis B. akkortól külföldön fog dolgozni. Van egy másik fiú, akit úgy három éve ismerek, vele mostanság alakulhatott volna ki a szeretői kapcsolat, de időközben lett barátnője, ebből múltkor volt is egy filmbe illő jelenet, ugyanis reggel a lány megjelent a kapuban, én meg szépen dekkoltam egy darabig a lépcsőházban, aztán be is zártak, de szerencsére gyorsan kijutottam. Egyébként nem csinálnék lelkiismereti kérdést a dologból, hogy dugjunk-e vagy sem, a srác részéről nem kérdés. Mindenesetre megpróbálom kibírni a következő másfél hetet, amíg kiderül, hogy együtt maradnak-e vagy sem.
Mókussal meg történt valami. Megváltozott. Évekkel ezelőtt láttam ilyennek, végre értelmesen tudunk kommunikálni és most, hogy változott, már látom, hogy tényleg nem rajtam múlt a barátságunk az utóbbi időkben, ez a változás kellett hozzá. Újra látom benne azt a tisztaságot, amit évekkel ezelőtt láttam. Végre!
#983
Ha előbb halok meg, mint te, akit ismerlek és ismersz engem, tudd, hogy bármi is történt velünk, jó és rossz - nézőpont kérdése, én egészen biztos tanultam belőle -, szerettelek és köszönök mindent. És mondjátok meg Anyának, hogy ő a világ legjobb anyukája és mondjátok meg Apának, hogy sajnálom, hogy így alakult.
Szeretnék jobb ember lenni, ne kelljen üzengetni.